Láttam már sok mindent kerek e világból,
Kötöttem szép csokrot én mezei virágból,
Megéltem kudarcokat s értem el sikereket,
Vártam már olvadáskor a fénylő kikeletet,
Vágytam rá megélni, kipróbálni dolgokat,
Volt, hogy sokáig nem találtam voltomat,
Sok idő kellett megértsem akárki lehetek,
Hogy rájöjjek az életben akármit tehetek,
Mikor a horizonton kelő nap fénye dereng,
Látványán az ember szíve hosszan mereng,
Az élete értelmét folyvást a földön kutatja,
De lényegét mégis mindig csillaga mutatja,
Az ég áldása nélkül nincs jó irány a földön,
Az élet szabadság nélkül csupán egy börtön,
Minden korlát csakis a tudatunkban létezik,
De az igazi segítség mindig föntről érkezik,
Néha voltam jobb ember és voltam rosszabb,
Bármilyen is vagy az élet nem lesz hosszabb,
Csak a megélt élmények melyek számítanak,
Ám a csalfa holnapok hazugsággal ámítanak,
Változnom kellett, hogy boldogabb lehessek,
Hogy a régi énemtől végre búcsút vehessek,
Meg kellet értenem mi a tudat mögött bújik,
Rossz vagy jó vagyok csupán rajtam múlik,
Átalakultam és vágyódtam egy új élet után,
Ahogyan egy újabb nap a tegnap éjfél után,
Hisz a tegnap mára már csak múlt és emlék,
Feledésbe merült az mi új volt még nemrég,
Mostanra meguntam a régen züllött életem,
Éppen úgy, mint egy kígyó a bőrét levetem,
Eldobom messze, hogy csakis emlék marad,
Ahogyan a sötétségből a hajnal fénye hasad,
Minden nap egyforma és mégis mindig más,
Ugyanaz maradok majd de talán mégis más,
Fölébredek végre ebből a sok éves alvásból,
Fölriadok úgymint egy furcsa, lázas álomból,
Megélem az életem de tisztább lapot veszek,
A mai naptól kezdve a Fény jóbarátja leszek,
Tisztelem a világot s megkeresem önmagam,
Követem az álmaimat s megtalálom az utam!