Ne felejts el élni, ha kicsit most minden szürkébb,
Emlékszel, nem is oly rég mosolyogósnak tűntél,
Szabadon, életerővel telve a világra tekintettél,
S mindenre mi nehéznek tűnt, csak legyintettél.
Ne felejts el örülni a máskor csak apró dolgoknak,
Becsüld meg ami van, és ne adj hitelt a gondoknak,
Hessegesd el a gondokat, mi kedvedre árnyékot vet,
Örülj a létezésnek és annak, hogy van, aki szeret.
Ne felejtsd el, hogy egyszer majd minden véget ér,
Legyen az jó vagy akár rossz, ám örökké nem kísér,
Az EGY mi örökké veled van, az csak te magad vagy,
Minden más változó, s a nagyvilágban nyomot hagy.
Engedd hát el mindazt, ami nyomaszt, mi súlyos teher,
Lelked majd könnyed szárnyra kap s akár az égig emel,
Lebegj könnyedén és néha nevesd ki az élet gondjait,
Ha nem figyelsz eltévedsz és a rossz kedv megvakít.
Ne felejtsd el meglátni mindazt mi oly szép a világban,
Gyönyörködj, ha megteheted akár egy szál virágban,
Hát örülj úgy az esőnek is, miképpen a tűző napnak,
Mert a világnak mindkettő üdvös és értünk vannak.
Dereng már, hogy milyen az, amikor a lelked derűs?
Amikor jól esik, hogy megpihensz, egy pillanatra leülsz,
Midőn nem kell semmi más, mert lelked békében van,
Nem háborog, megnyugszik, lebeg a szent pillanatban.
Ne felejts el élni mert azt mégiscsak most teheted,
Csak a tegnap biztos és a holnap még nem a tied,
Nincs semmi más mi valóban a tied csakis a jelened,
Tedd azt, amit a szíved súg és az örömödet megleled!