A kelő nap fénye beszökött az ablakon,
Műalkotásokat rajzolt a színes falakon,
Csöndesen felébreszt, s lágyan simogat,
Mindent életre kelt, és szeretni hívogat.
Hisz ő már felkelt, és keltette a világot,
Mindenki vele ébred, ilyet meg ki látott,
Mosolyogva csalogat, és jó kedvet kínál,
Azt suttogja kint leszek, ha engem hívnál.
Azt üzeni, hogy kint várlak a többiekkel,
S hogy ide ma mindenkinek jönnie kell,
Mert a tél derekán oly ritka a szép nap,
Amikor a természet a szabadba hívogat.
Meleg lett, mintha csak a tavasz jönne,
De tudjuk, hogy jön még február könnye,
Lesz még a tél hidege zord és kemény,
Füstölni fog még a házakban a kémény.
Kiszínezi a megfagyott hófehér világot,
Fénylővé varázsol minden apró virágot,
Csillogó fényorgona játszik a jégcsapokon,
Szivárvány színében tündöklő ablakokon.
Ragyog a világ, de itt van még a fagyos tél,
Egy kis elő tavasz, de fúj még a hideg szél,
Csak várni kell, mint minden szépre, jóra,
Eljön majd a tavasz, s a világot beragyogja.