Egy hosszú sóhaj, ami titkokat őriz,
Átlátszó gondolat a nap alatt?
Áttetsző derengés, nevetés?
Emlék vagy álom, mi különbség?
Mi az élet, egy hírtelen jóleső bizsergés?
Néha szégyen, megvetés, néha túlmagasztalt hízelgés,
Mélyről előtörő zakatoló borzongás,
Századok visszhangja az érthetetlen, legbelső vágyainkban,
És mégis szép, hiába keserű, hiába nehéz,
Hiába túl sok, mégis mindig éppen elég.
Néha találkozom önmagammal és az jó,
Mert mindig megismerek valami újat, magamból,
Jót és rosszat, előnyt és hibát, amit ez idáig még nem tudtam,
Néha örülök és néha ijesztő, ám ez vagyok, így vagyok én,
De most már tudom, hogy ezt vállaltam és ezek csak feladatok,
Nem csüggedni, csak felismerni és rendbe tenni ott bent.
Annyi titok lappang bennünk, így születtünk,
Valahol nagyon mélyen mindent tudunk,
Legbelül minden kérdésre van válasz.
De akarjuk tudni az elrendelést, a végzetet?
Lehet, hogy túl veszélyes és mégis, az ember kíváncsi,
Mindenki érzi, hogy több van benn, mint amennyi látszik,
Kicsit olyan, mint a feneketlen tó mélyének felszíne,
Amely épp olyan mint a tócsáé, ha a nap fényét tükrözi,
Mily különbség, mégsem látni, csak ha kifürkészed,
Ha elmerülsz benne, ha jobban megnézed.
Hullámzó érzelmek, naponta változó hangulatban.
Ez az derű és a ború lüktető hangversenye,
Ha az egészet nézed összeáll egy csodás dallam,
Apró örömök, apró fájdalmak, nagy boldogság, nagy veszteség,
Időnként váltakozva mind a saját ritmusában halad,
És visszanézve ez volt az élet, lüktető dallamok összhangban.
Minden élet egy egyszeri és megismételhetetlen szimfónia,
Egy csodálatos, váltakozó, izgalmas és élvezetes remekmű.
Minden pillanat titkokat és meglepetéseket rejt, az utolsó percig.
Ez a teremtés tökéletes szépsége, amely törékeny létünkön is átragyog,
Amely a világunkat élteti és táplálja, a saját és a mi örömünkre.