Azt mondják, az élet egy különleges álom,
Megannyi ember egy furcsa álarcosbálon,
Kétségek közt sodródva a sorsunk hajóján,
Időnként fönnakadva a boldogság hálóján.
Ha csak egy álom, akkor miért ilyen fontos,
S ha egyszer felébredünk, az a nap mit hoz,
Megtudjuk-e majd egyszer, miért születtünk,
Hogy helyes volt-e mindaz, mit megtettünk?
Hogy a boldogság, mit kerestünk, hol bújt el,
S ha néha megtaláltuk, akkor miért múlt el,
Miért játszott velünk néha csalókán az élet,
S miért vesztegettünk el hiába, oly sok évet?
Ha életünk csak álom, érdemes-e felébredni,
S ha ez nem valóság, hogy fogjuk megérteni,
Nem fog-e majd hiányozni ez a kedves álom,
A végén nem lesz-e túl sok a szánom-bánom?
Megtudjuk-e valaha, mi van a másik oldalon,
S ha egyszer ott leszünk, lesz-e ott oltalom,
Találkozunk-e még velük, akiket szerettünk,
Tehetünk e dolgokat, melyeket nem tettünk?
Köszönhetjük-e, hogy szerelmesek lehettünk,
Érezhetjük-e majd, milyen forrón szerettünk,
Megtettünk-e mindent, amit csak tehettünk,
Ez volt e a legjobb út, amin végig mehettünk?
Varázslatos a világ, és mindig meg tud lepni,
Mily nehézkes olykor a helyes dolgot tenni,
S mily nehéz mindig az igazság útján menni,
A hibáinkért fognak-e majd elégtételt venni?
S ha felébredünk, a párunk ott lesz-e velünk,
És ugyanígy fogja-e majd szorítani a kezünk,
Elmondhatom-e akkor, mennyire szerettem,
S hogy nélküle tudom, mit sem ért az életem.
Tudunk-e majd akkor is önfeledten kacagni,
A napfényes természet arany rétjén szaladni,
Mit fognak akkor nekünk minderre mondani,
S nem lesz-e késő akkor majd a tüzet oltani?
Ki tudja ezt elmondani nekünk ezen a földön?
Akár a messzi tengeren, hegyen vagy völgyön,
Mert az egész kusza, kerek bolygón kerestem,
Ám aki erre választ adhat, olyat nem leltem.
De mivel nem kaptam választ a kérdéseimre,
Továbbra is hagyatkoztam én az érzéseimre,
Magamnak mindenre csakis azt mondhattam,
Kipróbáltam mindent, amihez csak foghattam.
Becsüld a pillanatot, mert lehet, hogy utolsó,
Élvezd ki az életet, mert nem csak puszta szó,
Használd ki az életidődet, amíg csak teheted,
Mert ha nem teszed, azzal lelkedet temeted.
Mond csak, mit tennél, ha holnap megtudnád,
Hogy az életed véget ért, és már nincs tovább,
Mintha csak egyetlen napod lenne immáron,
Hát úgy örülj mindennek ezen a kerek világon!
Mintha a holnap már nem létezne számodra,
S csak egy órád lenne minden földi mámorra,
Ha van, mit nem tettél, akkor még megteheted,
A világot nem, de lelked még megmentheted!
A kételyek hangjai járják át bizonytalan lelkem,
Most sem tudom biztosan, mit kellene tennem,
De azt tudom, hogy az életben minden változik,
Csak a szeretet, mi az életből sohasem távozik!