A sápadt Hold fénye ma különleges,
Ragyogón tündököl és erőteljes,
A felhők ölén misztikus táncot lejt,
Ha soká nézem, megigéz és rabul ejt.
A holdfény varázsa néha megható,
Soha egyformán, de mindig látható,
Ő a Nap, kishúga, ki csak éjjel merész,
A fényes Nap mellett szinte elvész.
Ő az, aki szerényebb kettejük közül,
Ha a Napot váltja, még annak is örül,
Pedig szeretne ő is nappal ragyogni,
Gyáva, ki nem mer nagyot álmodni.
De az ő selyemfénye nem hatol át
Azon a sötéten, mi őrzi az éjszakát,
Halvány fénye csak éjszaka dereng,
Az ember szíve mégis rajta mereng.
Ki halkabb és gyöngédebb, az a Hold,
Mégis mindig mennyi csodálója volt,
Bátor, ki a Nap mellet ragyogni mer,
Mert ahhoz nemcsak szív, erő is kell.
Milyen végtelen a Hold bölcsessége,
Milyen kimérten uralkodik őfelsége,
Ámbár a Nap fényesebb és nagyobb,
A Hold fényében a világ fele ragyog!