Fiatal voltam, és hoztam rossz döntéseket,
Megsértettem néhanapján földet és eget,
Tettem oly dolgokat, melyek nem méltóak,
Mondtam szavakat, mik igazak nem voltak.
Nem volt hitem, csak azt hittem, hogy van,
Képes voltam ingadozni minden pillanatban,
Elhittem a sok szépet, mit mások mondtak,
Ám azok a szép szavak, hazugságok voltak.
Hittem a mosolynak és hittem a bókoknak,
Vakon éltem hitelt adva a hazug hangoknak,
Mert hazug ember fegyvere a kígyó nyelve,
Míg az igaz ember tükre a szava és a tette.
Azt hittem, szabad vagyok, de nem voltam,
Minden tettem mögé a kényszert hoztam,
Fogságban volt lelkem, mert az EGÓ uralt,
S innen soká nem találtam a kivezető utat.
Nem vetettem meg az éjszakát s az italt,
Mert az a kemény fiú, aki reggelig kitart,
Csak akkor megy haza, ha már sehol senki,
Hogyan is tudtam volna így boldog lenni?
A boldogtalant azt mindenki vigasztalja,
S ami az övé, az egyben mindenki asztala,
Mert neki szomjas a lelke a kedves szóra,
Fogékony az ő szíve minden szépre s jóra.
Tetszett a csillogás és az emberi hízelgés,
Érdekelt engem is minden buta hírverés,
Volt sok hazug ember, s hamis vélemény,
Mi szükség volt erre? – utólag kérdem én.
De szükség volt rá, és semmit nem bánok,
Mert már tudom, az életben kik a barátok,
Tudom, melyik mosoly, valódi vagy talmi,
Hogy ami kívül szép, az belül lehet bármi.
Most már végre tudom, mit jelent a hűség,
S mit jelent a világban mindenből a bőség,
Tudom, milyen szeretni és szeretve lenni,
Mit is jelent valóban, az igaz úton menni.
Az élet tanít arra is, hogy mi az a tisztelet,
Amit adni és kapni mind egyformán illene,
Megtanultam, hogy hírnév mit sem számít,
Csupán hamis öröm az, ami tévútra csábít.
Látom a szépséget, de nem a szememmel,
Megérzem a jót lelkemmel s a szívemmel,
Tudom, kik a jó emberek, kevesen vannak,
Ritkán beszélnek, de mégis oly sokat adnak.
Mert a sok beszéd az mindig a bajt tetőzi,
Értek néhány szóból, ha az igazat megőrzi,
Mert ki hosszan beszél, nem őszinte soha,
Ámíthat a hazugság, de az igazság a csoda.
De hogy most a gondolataim végére érjek,
S az égiektől mindenért felmentést kérjek,
Köszönök mindent, amit az élettől kaptam,
S ha elmegyek, azt is, hogy a Földön laktam.
Hálával tartozom én minden hazug szóért,
Mindenért, amit kaptam: szépért és jóért,
Mert bölcs az élet, és hol így, hol úgy tanít,
De minden pillanatban a helyes útra igazít.
Mára tudom, a dicséretből nem tanulhatok,
Jó példát csakis szóval és tettel mutathatok,
Csak amit megéltem, az lesz, mit átadhatok,
Ezt fogom tenni, míg a Földön maradhatok!