Ne sirasd a múltat, mert az már nem a tied,
Ami most megillet, az a jövőd és a jelened,
A tegnap csak mint ködszerű árnyékfátyol,
Feldereng a mában, s jelent képez magából.
Mert minden változik, a világ és az emberek,
Nem csoda, ha múltad a jelenben nem leled,
Bár még illúziókkal, kalandokkal kecsegtet,
De mi véget ért, már visszahozni nem lehet.
Ezért mondom, hogy inkább a jövőbe tekints,
Mindig a mában élj, és a fájó múltra legyints,
Ne keseredj el soha, bárhogy éltél a múltban,
Ha oda figyelsz, találsz elég örömöt az újban!
Hisz az élet több, mint egy fennkölt ragyogás,
Mámoros boldogság, öröm, móka és kacagás,
Csak látnod kell azt, mit még kevesen látnak,
A napfényesebb részét ennek a szép világnak!
Álmokból szőtt ábrándokkal soká nem érsz el,
Soha nem jutsz sehova, amíg visszafelé nézel,
Hát emlékezz arra, ami szép volt az életedben,
De ne hidd el, hogy az szerencse a véletlenben!
Hiszen te vagy az életed ereje s a védőbástyája,
Mindig te jelentesz menedéket önmagad számára,
Rajtad múlik majd az is, mennyit élsz a múltban,
De ma jövőd kezdődik, s most a múlt van útban.
Mert a hit ereje lesz az, ami a jövőt építeni segít,
Bármi történt elmúlt, de a hit a felhők fölé repít,
Csak így tudod szebbé tenni az időt, ami maradt,
Ha erős várat építesz belül, és köréje magas falat.
Tedd, amit tenned kell, hisz erről szól a jelened,
S hol nem is gondolnád, a boldogságod ott leled,
Hisz nem több a boldogság, jól megélt pillanat,
Ha idejében fölébredsz, ma tiéd lesz a pirkadat.
A múltban hagyott időt azt vissza nem kaphatod,
Ám amit még leélhetsz, azért magadnak adhatod,
Mindez, mi megmarad a kedves emlékek mellett,
Használd ki a szép perceket, ahogyan csak lehet!
Gondold ezt most át, mialatt a soraimat olvasod,
Tedd le múltad terhét, és mindegy az, hol hagyod,
Ekképp építhetsz olyan jövőt, mi boldogabb lesz,
Nem több az ember csupán, amit gondol és tesz!