Eljött a tavasz, és mily csodálatos,
A csillogó nap fénye káprázatos,
Ahogyan ébred a föld alvó világa,
S bimbózva zöldell a rétek virága.

Madarak hajnali énekére ébredek,
Hálát adva a teremtőnek, létezek,
Hallom, ők is köszönetet mondanak,
S a gondjaim jégcsapként olvadnak.

Virágzik a világ, és megindul az élet,
Igazából csak most kezdjük az évet,
Madarak éneke, éhes méhek tánca,
Lehullott végre a zord télnek lánca.

Előbújt a nap a szürke felhők mögül,
Végre forróság kering a szívek körül,
Vidámsággal telnek a langyos napok,
S mint bárki más, én is kedvet kapok.

Elolvadt a jégvirág és eltűnt a jégcsap,
Színesebb a szürke, zöldebb a rét ma,
A lepkék táncolnak kinn a tűző napon,
A boldogságot ma ajándékba kapom.

Napfény járja át a megfagyott világot,
Simogatva minden fát és apró virágot,
Felsisteregve élteti a földön az életet,
Megszépítve zöld erdőket s kék eget.

Mindig oly csodás a tavasz ébredése,
Ahogyan feldobban a föld szívverése,
Ekként okoz örömöt a tél enyhülése,
Az eleven világnak minden rezdülése.

Megújulás ez, a létezés szent ünnepe,
Ébredezik lüktetve a természet üteme,
Mintha a tavasztündér áldást küldene,
Most hirtelen élet költözött mindenbe.

Mindent, mi zavar, magam alatt hagyok,
Úgy érzem, hogy a világ tetején vagyok,
Minden pompázatos színekben ragyog,
Fényben a sötétségnek esélyt sem adok.

Jókedvemben én az utcákon bolyongok,
S még a gondjaimon is csak mosolygok,
Bizsergő életérzés, mely a szívem járja át,
Ma elkapom a boldogság kék madarát!