Ki nem jár helyes úton, tévelygő,
S a tévelygő mindig bizonytalan,
Ám az út mit követni kell sajnos láthatatlan,
Ezért nehéz, ezért járják oly kevesen,
Sokan kik hallanak róla, csak nevetnek.
 
Kacagók ők, ostobán és tudatlanul,
Céljaikat naponta váltják,
Hiszen tisztán a valót nem látják,
Nekik, ami nem látszik az nincs,
Az út egyszerű és nem jáde kincs.
 
S ami egyszerű, mint a kő az nem kell,
De kell a csillogó, az előkelő,
Ám az út a kavics és nem a drágakő,
Kincs, arany, gazdagság, nem az út,
Hamis vágy az, ami kudarcba fut.
 
Ezért soknak nem segít a kedves szó,
Olyan nehéz és fárasztó,
Csak nézz szét és láthatod,
Mennyi az eltévedt, az elfáradt,
Ki feladta és ki el sem hagyta a házat.
 
Nehéz, mégis csak az úton járni helyes,
S aki rá nem tér nem lesz nemes,
Mint nemes szívű és tiszta lelkű,
Az ősi tudást mindig szomjazó,
A tanításra nyitott, örökké változó.
 
Nem látható az út mert benned van,
Mit követni kell ezért bizonytalan,
De bíznod kell magadban és rátalálsz,
Bízni, mint kötéltáncosnak a szélben,
Mint fűmagnak a tavaszi fényben.
 
De még ez sem elég mert kell a hit,
A hit, ami nem más, mint a hűség,
Hűség a teremtő felé az a valódi hit,
Így az úton járót semmi el nem térít,
A hit az, ami mindig a helyes útra igazít!