A győzelem és a vereség egy tőről fakad, mégis amíg az egyiknek önfeledten örülünk, addig a másikat nem fogadjuk el könnyedén. A vereség feldolgozása egy nagy életfeladat és amíg nem tanuljuk meg hogyan kell, addig pokolian nehéz elviselni. A megoldást természetesen most is önmagunkban találjuk. Hasonló, mint a szeretet, az elfogadás és a változás kapcsolata. Ha megtanulunk szeretni, akkor tanulhatunk meg elfogadni, és változni, - ha megtanulunk veszíteni, akkor tanulhatunk meg győzni. Addig nem! Amíg nem megyünk keresztül azon a poklon, amit a vereségnek köszönhetünk, addig soha nem lehet „igazi” a győzelmünk. A vereség gondolatát pozitívan felhasználni a győzelem érdekében nem könnyű, mivel ellentétes a logikával. A logika mindig tervez és következtet, és megpróbál előre gondolkodni. De itt most éppen az ellentétes gondolkodás a célravezető. Tehát nem latolgatni és nem félni a lehetséges vereségtől. Nem gondolkodni azon, hogy mi és hogyan fog történni csak tenni azt, amit az adott pillanatban kell, mintegy mindvégig megmaradni a jelen pillanatban és folyni a cselekménnyel sokszor a helytelen következtetések és az értelmetlen találgatások nélkül. Egyszerűen megélni a sport minden szépségét. Természetesen ez nem egyenlő a verseny előtti drukkal, mert az feltüzel amíg a félelem inkább megbénít.

Ki az, aki nem fél a vereségtől? Mindenki fél! Csak van, aki már megtanulta kezelni, átalakítani, magáévá tenni. Az tudja a javára fordítani, aki már átélte és minél többször annál jobb, aki tudja milyen az, aki személyes tapasztalatból tudja, hogy a vereségben nincs semmi félelmetes és rendkívüli csupán maga a gondolat. Nincs benne semmi olyan tényező, amit ne lehetne kibírni vagy túlélni. Minden vereség és ez legyen akár a sportban vagy az életben csupán nézőpont kérdése. Hiszen az ember csak attól kezdve vesztes amikor már nem próbálkozik tovább, amikor felad valamit. A vereségtől való félelem valójában az EGÓ tudattalanban való rettegése, kinek a veszteség a megsemmisülést jelenti. De ez valójában nem így van. A vereség sok esetben csupán a győzelem alapja vagy inkább kapuja és nem bármilyen jellegű kudarc, szégyen, megsemmisülés vagy egyéb szentségtelen történés. Itt eszembe jut egy idézet:

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.” Mk 10,28-31

A Jézusi tanítás alappillérei a mennyei jóság és az őszinte szeretet! Aki kész ŐT követni annak mindent ezen dolgok után vagy alá kell helyeznie. Minden jellegű érdeket legyen az család, otthon, testvér, anyagi vagy bármilyen más önös érdek. Aki ŐT követi a szeretet útján halad és bármi történik hittel és bizalommal jár akkor is, ha az logikátlan és nehéz.

Ám nincs jóság és szeretet - alázat és tisztelet nélkül, számomra ebből az is alapvetően következik, hogy az EGÓ legyőzése nélkül képtelenség követni Jézus tanításait. Mindannyian ismerjük ezt az idézetet és milyen szépen szemlélteti azt, hogy aki nem adja fel az lesz a győztes még akkor is, ha az adott pillanatban még éppen utolsó. Mert az utolsó már megtanult veszíteni, megtanult feladni, megtanulta, hogy ez mind az egészet tekintetbe véve nem számít. Csupán egyetlen dolog van, ami számít, hogy szeresd azt, amit csinálsz és amit teszel azt szívből tedd ne pedig megfelelési kényszerből, vagy más egyéb külső indíttatásból. A győzelem mindig belül születik meg és csak aztán nyilvánul meg a környezetben, az anyagi síkon. De meg kell születnie a tudatban ahhoz, hogy megvalósulhasson a fizikai lét síkján is. A sport mindig az életre tanít, túlélni tanít, küzdeni tanít és győzni tanít. A szívből sportolók az életben sem adják fel mert van hitük és van tapasztalatuk. Mert megtanultak küzdeni és akik megtanultak küzdeni azoknak éppen mindegy, hogy mi a helyszín, melyek a szabályok legyen az bármilyen helyzet. Pontosan tudják, hogy az élet is éppen olyan, mint a sport.

Talán nincs is olyan komoly sportoló, aki nem volt hullámvölgyben, akinek nem tört meg a karrierje. Aki ne tudná azt, hogy akkor nem a külvilág vagy az ellenfelek számítottak, hanem egyedül csak önmaga. Az embernek minden hullámvölgyben önmagával kell megküzdenie, önmagát kell legyőznie és csak aztán következhetnek az ellenfelek. Minden hullámvölgyben, nagyobb törésben az egyén a saját EGÓJÁVAL vívja a harcát. Mert győzni csakis alázattal, önfeláldozással és az ellenfél tiszteletével lehet. Az EGÓ erre képtelen. Mivel az EGÓ felsőbbrendű nézeteivel, önértékelési problémáival képtelen minden alázatra és tiszteletre. Az EGÓVAL telített sportoló az, aki szégyenteljesen viselkedik amikor vesztésre áll, mert már a vereség lehetőségét sem tudja elviselni vagy kezelni. Az EGÓVAL telt sportoló csakis addig képes kihozni magából a maximumot amíg fölényben van, amíg vezet, de amikor már nem hiszi, hogy győzhet akkor többnyire önmagát veri meg és idő előtt megsemmisül. Természetesen mindig lesz egy jól kigondolt komplex kifogás, amibe kapaszkodhat. De csak az a sportoló képes győzni a lehetetlen helyzetekben is, aki nem fél a vereségtől. Akinek a vereség vagy a győzelem gondolata fel sem merül a küzdelemben. Aki közben nem latolgat vagy gondolkodik a végeredményen csak teszi, amit kell a megfelelő pillanatban. Mert ez a lényeg, a kiüresedés! Ez a győzelem alapja. Ez a „lesz, ami lesz” én megteszek mindent és közben végig jól érzem magam, mert a lényeg maga a cselekvés, a mozgás gyönyöre és nem kizárólag a végeredmény. Ezt is egy csodálatos utazásként kellene tudni megélni és nem görnyedni az elvárt teljesítmény súlya alatt. Nem túlzok akkor, ha azt mondom, hogy könnyedén, görcsök nélkül. Hiszen valójában mi a vereség, ha nem a győzelem megédesítője, eszenciája a küzdelem nélkülözhetetlen része. Nem csak azért, mert nem győzhet egyszerre két csapat vagy két sportoló, hanem azért, mert a vereség szépíti, fűszerezi meg a győzelmet. Nézzük csak meg azt a sportolót, aki folyamatosan rendre megnyer minden versenyt és elhódítja még a legjobban áhított trófeákat is, egy idő után megszokja és a győzelem a mindennapi rutinjává válik mindaddig, amíg nem veszít. Ám amikor hosszú idő után előszőr veszít, annyira mély gödörbe kerül, hogy egy ideig, sokszor hosszabb ideig nem tud belőle kimászni és vereséget vereségre fog halmozni és ez eltarthat akár évekig is. Ezt követheti a nagy visszatérés amikor a sportoló már megízlelte a veszteség keserű ízét, a kudarc gyötrő érzését és a padlón való kínlódás szenvedését. Megtudja milyen elveszteni a hitét és megtudja azt is milyen visszaszerezni, de már a megélt tapasztalatok álltal. Megerősödni és egyben alázatosnak maradni. Ettől kezdve már minden versenynek újra szívből örül, amit megnyer legyen az bármilyen. Ezt követően minden győzelem újra ünneppé fog válni a számára, mint az kezdeti időszakban és tudni fogja, hogy nem veheti könnyedén a játékot, mert a sport nem játék. A sport néha kőkemény küzdelem az embernek éppen úgy önmagával, mint az ellenféllel. És inkább önmagával, mint az ellenféllel. Aki ezt nem tartja szem előtt, az a csalódások sorozatában találhatja magát. A sport az élet szerves része és nem létezhet teljes élet sport nélkül. A sport a nevelés egyik legjobb és leghatékonyabb eszköze. Tehát fel kell használni a veszteség kudarcait, fájdalmait és keserűségeit is ahhoz, hogy megerősödve még több önbizalommal élvezhessük az életünket és az életünknek a sport által megtapasztalható gyönyörűségeit!

„A sport játék,
A sport nem játék,
A sport öröm,
A sport köszönet,
A sportban nincs köszönet,
A sport szerelem,
A sport csalódás,
A sport pokol,
A sport maga a menyország,
A sport az élet,
Életünk a sport!”