Időnként van úgy, hogy az életednek csak a tanúja vagy, a szemlélője,
És elmerengve, tétovázva nézed, miként szépen lassan lepereg,
Úgy, mint egy hosszabb film, a szemed előtt.
És közben TE nem teszel semmit, csak vársz,
Mégis mire?
Fogalmad sincs, csak vársz,
Azt várod, hogy valaki tegyen helyetted valamit!
Csakhogy, ez a te életed,
Így érted, helyetted valaki, valamit nem tehet,
Csak TE tehetsz valamit, hiszen önmagadért felelsz és élsz!
Ezért kell neked megtalálnod, megteremtened azt, amiben hiszel,
Amiért lángolsz, amiért égsz.
Nézz túl a dolgokon, nézz túl a mai napon, nézz túl az embereken,
Szegezd tekinteted az örökkévalóba,
Úgy majd nem süppedsz bele az aktuálisnak tűnő dolgaidba.
Úgy megláthatod magad kívülről, minden körítés nélkül,
Meglátod a távolságot, s a távolságban a lényeget,
Azt miért élned érdemes!
Az kell, hogy tetten érd önmagad, hogy légy jelen,
És akkor végre megérted mi az ami segít kiteljesedni,
Megtudod, hogy mit tegyél önmagadért, és mindegy mi az, ami megkísért,
Fájdalom, betegség, szenvedés mindegy, mert mind csak iránytű, útmutatás.
Néha van úgy, hogy máshogy már nem megy, és ezt kell megélned,
Az élet akkor fáj nagyon, amikor már máshogy nem érted,
Hát értsd meg és ismerd fel, amikor már nincs mire várni,
Akkor vedd észre, amit meg kell tenni,
Látni kell és nem csak nézni, vagy a lényeg mellett unottan elmenni.
Te csak figyelj befelé és ha itt az idő tedd, amit kell,
S a világ dicsősége, számodra nyomtalanul nem múlik el!